Dologtiltó nap!
Nem szabad mosni, sem vasalni (mángorolni), ettől a naptól Szent György napig nem szabad az ágyneműt az udvaron szellőztetni, (régebben libatollal, libapehelytollal töltötték a dunyhákat és a párnákat, ezek ilyenkor már nyirkosságot szívtak magukba, ami az ágyban fekvőnek betegséget, meghűlést, megfázást okozott).
Szent Mihály arkangyal
Szent Mihály arkangyal félelmetes szent – ő az, aki az Isten ellen lázadó sátánt, Lucifert eltaposta, kardjával leszúrta, és letaszította a mennyből.
Szent Mihályt nem csak karddal, de mérleggel is ábrázolják. Ő az, aki ítéletet mond, mert látja a jó, s a rossz lelkeket. A holtak kísérője is, aki meghal, azt Szent Mihály lován kísérik utolsó útjára.
Az ezotéria szerint Mihály arkangyal a Merkúr lelke. (Merkúr az ész, az értelem bolygója)
Kötődik a magyar koronához is, a koronát két főangyal őrzi, Szent Mihály és Gábriel.
(Nagyításhoz kattintson a képekre!)
Attila, hun király látomása
A legendák szerint 452 elején Attila, a hunok királya Észak-Itália ellen háborút indított. A kezdeti harci sikerek után Attila seregét láthatatlan ellenség, a pestis, és a nagyon is látható, a katonáit tizedelő éhínség egy Észak–olaszországi folyó partján fegyverszünet megkötésére kényszerítette. Róma város követeként Nagy Szent Leó (I. Leó pápa), vezette a küldöttséget. Erről a találkozásról legendák születtek. Attila – a pápával való találkozás idején „és ekkor Attila a.. feje fölött a levegőben egy férfiút láta lebegni, kezében kivont karddal, ki fogait csikorgatva fejét lecsapni fenyegetőzik…” A látomás égi üzenet volt, jeladás, intés, hogy hatalma leáldozóban.
Alig egy évvel később 453 márciusában a hun király valóban meghalt, a hun birodalom szétesett.
Szent Mihály az elszámoltatások, a számadások ura is. A „régiek” Szent Mihály napján vették számba azt, hogy mit végeztek az idén, miben veszítettek, miben gyarapodtak.
Szent Mihály napja örömünnep is, a mai mezőgazdák között inkább a betakarítás, a jól végzett munka és a termésért való hálaadás ünnepe. Mezőgazdaságban, állattenyésztésben ezek a hagyományok a mai napig élnek.
Régen ezen a napon kezdődött a kisfarsang, a falusi lakodalmak időszaka is ekkor kezdődik, ami egészen Katalin napig (november 25-ig) tarthat.
A néphagyomány szerint, Szent György napkor azaz április 24-én, a legelőre hajtott állatok, szeptember 29-én Szent Mihály napján tértek haza.
Ezen a napon szegődtették és számoltatták el a pásztorokat. A Hortobágy vidékén Mihály napon bálokat és mulatságokat is rendeztek. Emlékezetesek voltak országszerte a szentmihályi vásárok, a pásztorok ilyenkor egészítették ki a felszerelésüket. De nem csak a vásározást, a szórakozást, az ismerkedést, hírszerzést is jelentette az embereknek. A cselédfogadás egyik időpontja is volt egykor.
Szent Mihály-napra vonatkozóan számos, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes, mint például:
- Szent Mihály lova deres, behozza a telet! vagy
- Ha Mihálykor dörög az ég, szép lesz az ősz, de kemény a tél.
- Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani.
- A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra.
- Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét.
- Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár.
- Egy göcseji mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.
- Szamosháton pedig azt mondják, hogy aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot.
- A juhászok úgy tartották, ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe.
- Az idő hidegebbre fordul, a bánátiak szerint megszakad a fű gyökere.
- Úgy is mondják, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet".
- A palicsiak szerint a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.
- Szent Mihály napjára már megforr a déli szőlőhegyek - az évi átlagnál korábban szüretelt - szőlőinek bora.
Ezért hívták a dél-magyarországi területeken Borszűrő Szent Mihály napjának az egyébként a gazdasági év szempontjából mindenhol az országban oly jelentős napot. - Ekkortól lehetett szűrni a bort, ekkortól kezdődhettek a lakodalmak.
- Sok helyen - elsősorban az Alföldön és Eger környékén - Szent Mihály napja a szüret kezdetének az időpontja.
Ennek mindent alárendeltek Eger városában: szünetelt a bíráskodás, a diákok szabadságot kaptak (igaz, szüreti munkájukat mindig elvárták). - E naphoz is kapcsolódik női munkatilalom: aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég.
Források: knp.nemzetipark.gov.hu; wikipedia.org; sulinet.hu